Közigazgatási eljárások / Nagyvízi meder jogi jelleg bejegyzése
Duna határozatok
Duna folyó nagyvízi meder jogi jelleg bejegyeztetése
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. Tv. 27.§-ban foglalt rendelkezések alapján a felügyelőség hivatalból indult hatósági eljárás keretében intézi a Duna folyó nagyvízi medrében elhelyezkedő ingatlanokra a nagyvízi meder jogi jelleg bejegyzését.
A nagyszámú ügyfélre tekintettel az eljárás megindításáról szóló hirdetményt a felügyelőség kérelmére a területileg illetékes jegyzők a polgármesteri hivatalokban 15 napra kifüggesztették, továbbá a hirdetmények szövegét a felügyelőség megjelentette honlapján, és a központi elektronikus szolgáltató rendszeren is. A kifüggesztett hirdetményekben a felügyelőség előzetesen tájékoztatta az érdekelteket, hogy az érintett ingatlanok nagyvízi mederben történő elhelyezkedés tényét megállapító határozatot is - hirdetmény útján fogja közölni.
A felügyelőség a fentiek szerint megindított hatósági eljárás során az érintett ingatlanokra vonatkozóan - településenként - az alábbi határozatokat hozta: